Egyik
reggel egy rossz mozdulattól beállt a derekam. Lehajlás közben
fordultam valamiért, amikor egy pontban élesen belenyilallt a fájdalom a
gerincembe. Állva nem bírtam egyenesen tartani magam. Beállt az izmom.
Úgy éreztem, mintha az egyik lábam 5 centivel rövidebb lenne. Ez már
nem először fordult elő velem, évente kétszer mindig megtörténik. Úgy
tapasztaltam, a hideg idő váltja ki, ősszel és tavasszal, mert nyáron
sosem jön elő.
Ilyenkor
3-4 napig csak rosszabbodik az állapot, 10 napig szinte egész nap
feküdni szoktam. Gyenge vagyok, nincs kedvem semmit csinálni. Fél óra
fennlét után le kell dőlnöm. Kapkodom a levegőt a kifáradástól a sok
fekvés miatt. Csak két hét alatt regenerálódom teljesen. Ilyenkor
szteroid injekciót, izomlazítót, gyulladáscsökkentőt szoktam kapni.
A
mostani becsípődésnél a feleségem ajánlására még aznap reggel felhívtam
Évát, mivel őrajta már segített, amikor túlterhelte a vállát a
kertészetben.
Igazából
a térdemmel készültem Évához, már rég halogatom, szkeptikus férfiként,
de ez az idegbecsípődés közbeszólt, nem húzhattam tovább, hogy időpontot
kérjek. Még aznap fogadott Éva. Ferde tartással érkeztem a rendelőbe,
beszélgetés közben is ferdén ültem, a legkevésbé fájdalmas helyzetben.
Már
az első kezeléstől fájdalommentes lett minden mozgás, amit Éva
tesztelt, és állva egyenesen bírtam magam tartani. Könnyebben tudtam
előre hajolni, és kiegyenesedve tudtam ülni.
Ha
ülés közben fordultam, megszűnt a beszúrás a gerincemben, kis
nyilallást még éreztem. A kezelés napján jól voltam, de még másnap is
éreztem a kezelés helyét, mindenem sajgott.
2
nap múlva mentem a második kezelésre, addigra nagyjából rendbe jöttem,
egész jól voltam. Érdekes módon most már a derekam egyik oldalán, az
izomban éreztem enyhe fájdalmat, a nyilallás teljesen megszűnt a
gerincemben.
A második kezelés végére előrehajolva meg tudtam érinteni a földet az ujjaimmal, az izomban érzett fájdalmam is megszűnt.
Kaptam még egy harmadik kezelést is 6 nap múlva a
derekamra, bár a görcs elmúlt az izomban, és a mozgás is könnyebb volt
összességében. Egyúttal a térdem kezelését is elkezdhettük, amikor
megint hihetetlen javulást tapasztaltam, mert 5-6 éve szenvedek mindkét
térdemmel. Ez a kezelés még tart.
Három kezeléssel, folyamatos javulással, egy hét alatt rendbe jött a derekam. Azóta tűzifát is hordtam, jól bírtam.
János