Ínhüvelygyulladás kezelése

2021.05.05

Két kezelés után teljesen panaszmentes lett az ínhüvelygyulladásom. Naphosszat a számítógép előtt ülve dolgozom, az utóbbi időben keveset mozogtam, kivéve az alkalmankénti erős terhelést, amit közelmúltbeli költözködésem jelentett. A gyulladás egy vasárnap reggel jelentkezett a bal alkaromban, nem tudtam kinyújtani és alvás közben is fájdalmas, húzó, néha viszkető érzést adott.

Sokféle krémmel, borogatással is próbálkoztam, végül eljutottam Évához, aki két kezeléssel minden tünetet elmulasztott.

A kezelés után először 1 napig kicsit fájt, de aztán nyomtalanul elmúlt, a második kezelés már csak megtámogatta az első eredményeit, a karomon kívül, a hátamat, vállamat, nyakamat is kezelte Éva. Ezt követően határozott de nem kellemetlen izomlázam lett, ami gyorsan elmúlt.

Éva alapos, lelkiismeretes, remek szakember, mindenkinek szívből ajánlom!

Bianka

További sikertörténetek

"…nem azt mondom, hogy nem hittem a manuálterápiában, mert akkor el sem mentem volna a kezelésre. Korábban sokat tanultam az izomműködésről és egyszerűen nem hittem el, hogy ilyen hatékonyan és gyorsan fog segíteni a problémámon. Egyszerűen megfeledkezünk a kötőszövet egész szervezetet behálózó funkciójáról, és hogy mennyire fontos is azt karban...

Éva javaslatára kipróbáltam a Vagus terápiát. Magát a terápiát a stressz kezelésére kezdtük el, ami segített a munkahely okozta szorongás és álmatlanság leküzdésében. Ugyanakkor, még egy pozitív hatása lett: csillapította a vérvétel okozta stresszhelyzetet is! Gyerekkorom óta komoly stresszt okozott nekem a vérvétel. Már előtte való nap nem tudtam...

2023 novemberében kezdődtek lumbális gerinc, keresztcsonti panaszaim egy felsőlégúti fertőzést követően. Először az addig már nem egyszer előforduló derékfájásnak tűnt a dolog, dolgozni jártam, szedtem a fájdalom- és gyulladáscsökkentőket, izomlazítót, de nem szűnt a fájdalom, hanem állandósult.

Térdkezelés

2024.09.05

Nagyon szeretem a természetet, a barátaimmal rendszeresen, minden héten kirándulunk. Kb. 2 hónapja a bal térdem elkezdett annyira fájni, hogy alig tudtam menni, szinte vonszoltam magam. Elmentem az ortopéd orvoshoz, aki széttárta a karját, és azt mondta, hogy mi kezdjek magával?Azért kiírt lézeres kezelést, melyre a legelső időpont 2 hónap múlva...