Mozgásszervi panaszok kezelése

2024.09.09

2023 novemberében kezdődtek lumbális gerinc, keresztcsonti panaszaim egy felsőlégúti fertőzést követően. Először az addig már nem egyszer előforduló derékfájásnak tűnt a dolog, dolgozni jártam, szedtem a fájdalom- és gyulladáscsökkentőket, izomlazítót, de nem szűnt a fájdalom, hanem állandósult.

Ortopéd orvos tanácsára kaptam non szteroid infúziót, ami valamelyest használt, de továbbra is fájdalommal éltem a mindennapokat, így telt a karácsony is. Közben gyógytornát, masszázst is próbáltam. A masszázs jól esett, de nem oldotta meg a panaszokat, a gyógytorna viszont kifejezetten rontott a helyzeten. Közben a vállam is fájni kezdett, majd januárban csatlakozott az eddigiekhez a jobb térd fájdalma is. Februárban sikerült befeküdni az ORFI-ba. Minden reményem abban volt, hogy itt majd minden problémámat megoldják, de sajnos a kezelések ellenére -vagy hatására, ezt azóta sem tudom- az összes panaszom sokkal rosszabb lett, gyakorlatilag menni alig tudtam, így az ORFI után újabb ortopédiai javaslatra szteroid injekció következett a gerincembe, majd a térdembe is, ill. infúzióban is kaptam. Talán mondanom sem kell, eddigre már lelkileg is teljesen magam alatt voltam. Mivel a szteroid is csak minimálisan segített, akkor már több, mint egy hónapja betegállományban voltam, az orvosok nem tudtak segíteni, így végső elkeseredésemben a Google legmélyebb bugyraiban is segítségért kutattam.

Ekkor találtam rá Évára, mint manuálterapeutára és gyógytornászra. Addig már a manuálterápia volt az egyetlen dolog, amit nem próbáltam. Éva már a telefonban nagyon kedves és szimpatikus volt, az első találkozáskor pedig részletesen elmagyarázta, hogy mit fog csinálni. Empátiája, segítőkészsége már akkor megnyugtatott, hogy jó helyen vagyok, és ez különösen jól esett az addigi rossz tapasztalatok után. 

Az első kezelés pedig többet segített rajtam, mint bármi a panaszok kezdete óta. Éva pozitivitása, biztatása pedig a lelkemre is nagyon jó hatással van azóta is. Mivel a panaszaim összetettek, több területen is problémám van, és jelentős perimenopauzás panaszaim is vannak, így azóta is rendszeresen járok a kezelésekre, most már leginkább viscerális kezelést kapok, így gyakorlatilag fájdalommentesen élem a napjaimat, visszatérhettem a régi életemhez.

Nagyon sokat köszönhetek Évának, és jó szívvel ajánlom Őt mindenkinek, aki bármilyen mozgásszervi panasszal küzd, és különösen annak, aki hozzám hasonlóan megjárta már az állami és magán egészségügy útvesztőit.

Hálás köszönettel: Zsuzsa

További sikertörténetek

"…nem azt mondom, hogy nem hittem a manuálterápiában, mert akkor el sem mentem volna a kezelésre. Korábban sokat tanultam az izomműködésről és egyszerűen nem hittem el, hogy ilyen hatékonyan és gyorsan fog segíteni a problémámon. Egyszerűen megfeledkezünk a kötőszövet egész szervezetet behálózó funkciójáról, és hogy mennyire fontos is azt karban...

Éva javaslatára kipróbáltam a Vagus terápiát. Magát a terápiát a stressz kezelésére kezdtük el, ami segített a munkahely okozta szorongás és álmatlanság leküzdésében. Ugyanakkor, még egy pozitív hatása lett: csillapította a vérvétel okozta stresszhelyzetet is! Gyerekkorom óta komoly stresszt okozott nekem a vérvétel. Már előtte való nap nem tudtam...

2023 novemberében kezdődtek lumbális gerinc, keresztcsonti panaszaim egy felsőlégúti fertőzést követően. Először az addig már nem egyszer előforduló derékfájásnak tűnt a dolog, dolgozni jártam, szedtem a fájdalom- és gyulladáscsökkentőket, izomlazítót, de nem szűnt a fájdalom, hanem állandósult.

Térdkezelés

2024.09.05

Nagyon szeretem a természetet, a barátaimmal rendszeresen, minden héten kirándulunk. Kb. 2 hónapja a bal térdem elkezdett annyira fájni, hogy alig tudtam menni, szinte vonszoltam magam. Elmentem az ortopéd orvoshoz, aki széttárta a karját, és azt mondta, hogy mi kezdjek magával?Azért kiírt lézeres kezelést, melyre a legelső időpont 2 hónap múlva...

Hetven éves nő vagyok, sok krónikus betegséggel. Három gerincsérvet mutatott ki az MRI felvétel, orvostól orvosig jártam. Sajnos műteni nem lehetett, mert az egyik sérv ideggyököt nyom, ami miatt rizikós lenne a beavatkozás, illetve gerincszűkületem is van. Két éve tartó kínlódás során a jobb lábamra már nem tudtam ráállni, két-három óra mozgás...