47 éves vagyok, de sajnos már 17 éves korom óta vannak térdproblémáim.
Mindkét térdem beteg, de a bal egy 10 évvel ezelőtti sportbaleset miatt
rosszabb állapotban van, így az ortopédorvos még a protézist is
kilátásba helyezte.
Több, mint egy éve élek állandó fájdalommal, ami hol jobb, hol rosszabb. Évit a fájdalmaim enyhítése miatt kerestem fel, reménykedve egy élhetőbb életben. Nem tudtam váltott lábbal menni a lépcsőn, fájt a székről felállnom, sőt ülő helyzetben még a hajlítás-nyújtás is. Fekvéskor oldalra fordulásnál "pakolgatnom" kellett a lábaimat. Álló helyzetben egy nadrágfelvétel is gondot okozott, guggolni pedig 20 (!) éve nem guggoltam, mert nem tudok!
A körültekintő anamnézisfelvétel után Évi már az 1. alkalommal megkezdte a kezelést. Hat kezelésen vagyok túl -heti egyszer járok-, és azóta
- ülő helyzetben nyújtás/hajlításkor
- ülő helyzetből felállva
- fekve, forduláskor
- álló helyzetben, ruhadarab felvételekor
a fájdalom vagy ELMÚLT, vagy 1-2 között mozog a kezdeti 7-8-as fájdalomhoz képest! (10-es skálán)
20 év után leguggoltam! Igaz, még kapaszkodva, de megtörtént!
Valójában már csak a lépcsőzésen dolgozunk, hogy újra váltott lábbal tudjak menni, és a fájdalom is megszűnjön. Most a kezdeti 9-es fájdalom 4-esnél tart!