Próbáltam visszagondolni, mikor kezdődött a
jobb vállamban a fájdalom mozgás közben. Talán egy-két éve érzem, hogy
fizikailag gyengült a karom ereje. Bizonyos mozdulatokra fájdalommal reagál a
testem. Betudtam annak, hogy ez a korral jár, el kell fogadjam: nem leszek már
fiatalabb.
A pandémiának esett áldozatul az én röplabdás
kikapcsolódásom is. Hosszú kihagyás után szeptemberben indulhatott el újra a
játék. Azzal a bizonyos vállfájdalommal ekkor szembesültem nyomatékosan.
Korábbi mozgási képességeim beszűkültek, fizikai erőnlétem romlott. Nyilalló
fájdalom jelezte, hogy nem csak sima kondicionális problémáról lehet szó, bár
én próbáltam erre fogni.
Szeptember közepére egyik napról a másikra
bedurrant a vállam. A napi leterheltsége nem változott, mégis egyre kevésbé volt
befogható a jobb oldalam, mert nem csak a vállam, de az egész karom fájt. A
saját súlyát megtartani is nehéz volt, nem hogy emelni vele. Egy kulcscsomó
felvétele, kézben tartása is kihívás volt. Az éjszakáim forgolódással teltek,
nem találtam olyan pózt a karomnak, hogy kényelmes legyen. Állandósult a
fájdalom, ami a mozdulatokra nyilalló, éles és elviselhetetlen lett. Lógott a
karom, zsibbadtak az ujjam, kezeimet összeérintve éreztem, a jobb kezem
melegebb, mint a bal, ami gyulladást jelzett, a testtartásom eltorzult.
Három kialvatlan napot követően ebben az
állapotban látott az üzemorvosom, aki azonnal szakorvoshoz irányított. Az volt
a véleménye, hogy csak szteroidos injekció segíthet.
Kollégám javaslatára hívtam fel először Éva
rendelőjét. Elmondtam, miért keresem, és azt is, hogy másnap megyek dokihoz.
A szakorvosi vizsgálat előtt készült a
vállamról több irányú röntgenfelvétel. Ez nem mutatott ízületi elváltozást,
meszesedést. A bemozgatásos vizsgálatkor az orvos megállapította, hogy komoly vállízületi gyulladásról lehet szó. Valószínűleg egy jóval korábbi nem kezelt
sportsérülés lehet az okozója jelenlegi állapotomnak. Így felesleges az
injekciós kezelés, ennél hathatósabb segítségre van szükségem. A doktor úr azt
is elmondta: ha nem teszünk valamit, életem végéig így marad a karom. Kiírt
gyógytornát, balneoterápiát..., illetve egy hónap múlva menjek vissza kontrollra.
Ha nincs jelentős javulás, vállműtétre is sor kerülhet.
Ezzel az orvosi véleménnyel a kezemben kerestem
meg ismét Évát. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy különböző fájdalomcsillapító
tapaszoknak köszönhetően elviselhetőbb volt az állapotom, mint korábban, de az
esték keservesen teltek. Éva felajánlotta, ha úgy érzem, kibírhatatlan a
fájdalom, soron kívül fogad. Erre nem volt szükség, de alig vártam, hogy kedd
legyen!
Szeptember 21-én jártam először a rendelőben.
Először hosszan elbeszélgetett velem Éva. Kikérdezett mindenről, ami csak hozzá
tehetett valamit ahhoz, hogy minél pontosabb legyen az anamnézis. Csak ezt
követően került sor a vizsgálatra, izomtesztelésekre és a kezelésre.
Az egyszerű karemelésen is lemérhető volt,
mennyire be van szűkülve a jobb karom mozgása: a fájdalomtól és a gyengeségtől csak
90 fokig bírtam felemelni a karom. A kezelés közben és a kontroll mozgásnál is kérte a terapeutám, hogy
jelezzem a fájdalom mértékét. Ez a továbbiakban is így történt, ezen mértük le
a javulást.
Már az első alkalom végén fel tudtam emelni a
karom fül mellé! Feszülést ugyan még éreztem, és a mozgás sem volt teljesen szimmetrikus
a másik karomhoz képest, de nem fájt! Felöltözés közben is lemérhettem a
változást, hogy mennyire nehezebb volt egy órával előtte levenni a pólót. Maga
a kezelés nem volt fájdalommentes, de mégis jól esett, hiszen a fájdalom
érezhetően csillapodott, mígnem teljesen megszűnt.
A második kezelés után már egyformán emeltem a
két karomat, és a feszülés is megszűnt.
Összesen öt alkalomra volt szükség, hetente
egyszer, hogy az eredmény tartós legyen.
Minden kezelés előtt megbeszéltük, mit tapasztaltam
a hét során. Kezelés közben készült "előtte-utána" videófelvétel,
vagyis szinte azonnal tapasztaltam a terápia jótékony hatását.
Nagyon hálás vagyok Évának, hogy segített.
Szeptemberben nem gondoltam volna, hogy ekkora javulás elérhető ilyen rövid idő
alatt!
Jelenleg nincs panaszom. Csinálom a "házi
feladatokat" -nyújtó, testtartást javító gyakorlatok-, ha el nem felejtem.
A karom, vállam erősítése folyamatban van, remélem, nem sokára visszanyerem a
korábbi erőnlétemet!
Hanna